HÍREK

Megint lesz támogatott lakáshitel

Megint lesz támogatott lakáshitel Elkészült az új, támogatott lakáshitelekről szóló kormányrendelet tervezete, így akár még az idén hatályba léphet a jogszabály - írta pontosan meg nevezett forrásból származó értesülését a Világgazdaság pénteken. A lap szerint az új, a mostaninál jóval szélesebb kört elérő támogatott hitel megjelenése nem okoz majd súlyos terheket a költségvetésnek: új lakásnál 10 millió, használt ingatlanoknál 6 millió forint lesz a maximálisan igénybe vehető hitelösszeg. Az adósok helyzetét az állampapírhozamhoz kötődő kamattámogatással igyekeznek segíteni, és a konstrukció - elődeihez hasonlóan - csak egy kölcsönnél vehető igénybe: vagyis az igénylőnek nem lehet olyan állami támogatású hitele, amelyet még nem fizetett vissza. A Világgazdaság közlése szerint a rendelet újdonsága az eddigiekhez képest, hogy két új kedvezményezetti csoport is megjelenik: így támogatják majd azokat a lakásvásárlókat, akik problémás hitellel terhelt ingatlant vesznek át, és azokat is, akik pénzügyi helyzetük rendezése érdekében kisebb lakásba kívánnak költözni.

« vissza az előző oldalra
6 ingatlaniroda
1686 eladó ingatlan
104 kiadó ingatlan
668 új építésű ingatlan
48 akciós banki ingatlan
Energetikai tanúsítvány