LAKÁSKULCS - direct Ingatlan és Hiteliroda BALATONFÜRED

iroda

néhány szó az ingatlanirodáról:

Cégünk az ingatlanpiac és pénzügyi közvetítői szolgáltatások területén végzi tevékenységét. 2010 tavaszán kezdtük meg működésünket, csatlakozva a sok éves tapasztalattal és folyamatos lendülettel fejlődő LAKÁSKULCS-direct hálózathoz. A hálózat által biztosított folyamatos informatikai fejlesztéseknek köszönhetően ingatlan kínálatunk internetes felületeken való megjelenése jól pozícionált, az érdeklődők számára könnyen megtalálható. Emellett a piacon egyedülálló módon a LAKÁSKULCS-direct siófoki irodájával közösen havonta 30 példányban jelenik meg önálló kiadványunk a Lakáskulcs magazin, mely színvonalas olvasnivalót biztosít a Balaton északi és déli partján lévő településeken is. Ingatlanközvetítői tevékenységünk Balatonfüred-Balatonalmádi mellett a Veszprémi régióra, ill. partnerirodáink segítségével a Balaton teljes part szakaszára és Sopron és környékére is kiterjed. Foglalkozunk értékbecsléssel, befektetői tanácsadással, céges ügyfeleink részére üzleti tervek, hitelkérelmek készítésével, pályázati tanácsadással és hitel tárgyalások bonyolításával. Amennyiben igénybe veszik szolgáltatásainkat: vevőink részére a vásárolt ingatlanok átalakításában, átépítésében is részt veszünk, a tervezéstől a kivitelezés lebonyolításáig irodánkkal együttműködő partnereink (ügyvédek, földmérők, építészek, kivitelezők, szakértők) segítségével, akikkel együtt garantáljuk a megfelelő és magas színvonalú kiszolgálást.

Csapatunk szakmai felkészültségének és fiatalos lendületének köszönhetően rövid idő alatt ismertté és sikeressé váltunk a sokak által bizonytalannak ítélt ingatlan és pénzügyi piacon. Ha eladná vagy elcserélné lakását, házát, telkét vagy üzleti ingatlanát, ha szeretné megtalálni álmai otthonát, ha vállalkozásának vásárolna, bővítene ha finanszírozási vagy befektetési kérdésekben tanácsra, segítségre van szüksége, akár magánszemélyként, akár vállalkozásként forduljon hozzánk bizalommal! Készséggel állunk rendelkezésre.

Miért érdemes a LAKÁSKULCS-ot választania?

  • új- és használt ingatlanok közvetítése
  • díjmentes ingatlan szaktanácsadás
  • díjmentes hitelügyintézés vezető pénzintézetek kínálatával
  • építészeti- és generál tervezés, tanácsadás
  • építési kivitelezés, tanácsadás
  • ügyvédi tanácsadás, segítségnyújtás:
    Dr. Szabó Ákos

logo iroda adatlap:

iroda neve: LAKÁSKULCS-direct Balatonfüred
cím: 8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 8. A ép. B lph. fsz.4. (Aura Homes Társasház nyugati oldal)
telefon: 06 (88) 786 196
e-mail: balatonalmadi@lakaskulcs.com
web: balatonfured.ingatlan.hu
ügyfélfogadás: H-P 9:00-12:00 és 13:00-17:00
Ettől eltérő időpontban egyeztetés alapján.

munkatársaink:

Valkó Ágnes

Valkó Ágnes

irodavezető

+36 (30) 636 megnézem

HÍVÁS

üzenet küldése

Éhardt Gyöngyi

Éhardt Gyöngyi

referens

+36 (30) 450 megnézem

HÍVÁS

üzenet küldése

Simon Krisztina

Simon Krisztina

Hitel

+36 (30) 531 megnézem

HÍVÁS

üzenet küldése

Szaló Judit

Szaló Judit

referens

+36 (30) 283 megnézem

HÍVÁS

üzenet küldése

Tóth Andrea

Tóth Andrea

referens

+36 (30) 974 megnézem

HÍVÁS

üzenet küldése

Ávor Zsuzsa

Ávor Zsuzsa

referens

+36 (30) 948 megnézem

HÍVÁS

üzenet küldése

az iroda kiemelt ingatlan ajánlatai:

teraszos

BF / 212650

kiadó üzleti ingatlan

hely: Veszprém

méret: 388 nm

ár: 1.000 Ft

VESZPRÉM TOTÁLIS BELVÁROSÁBAN HATALMAS TERASZBÉRLÉSI LEHETŐSÉG...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 218550

kiadó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 45 nm

ár: 70.000 Ft

Balatonfüreden renomés  fodrász  üzlet  központi elhelyezkedéssel ...

Az ingatlan adatlapja

BF / 220270

kiadó iroda

hely: Veszprém

méret: 29 nm

ár: 70.000 Ft + áfa

VESZPRÉM KÖZPONTJÁBAN, A LEVENDULA ÜZKETHÁZBAN KÍNÁLUNK KIADÁSRA...

Az ingatlan adatlapja

BF / 220310

kiadó iroda

hely: Veszprém

méret: 40 nm

ár: 110.000 Ft + áfa

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN, KÖZEL A KÖZPONTHOZ, A RADNÓTI TÉREN KÍNÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

teraszos

BF / 173270

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 39 nm

ár: 195.000 Ft

BALATONFÜRED KEDVELT UTCÁJÁBAN, CSENDES KÖRNYÉKEN KÍNÁLUNK HOSSZÚ...

Az ingatlan adatlapja

teljes bútorzattal

BF / 185370

kiadó lakás

hely: Balatonkenese

méret: 40 nm

ár: 200.000 Ft

BALATONKENESE KÖZPONTJÁBAN HOSSZÚ TÁVRA KIADÓK LUXUS APARTMANOK. A...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 218500

kiadó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 74 nm

ár: 200.000 Ft

PANORÁMÁS IKERHÁZ KIADÓ HOSSZÚ TÁVRA (MINUMUM 1 ÉV) BALATONALMÁDI...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 150140

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 52 nm

ár: 220.000 Ft

Balatonfüred egyik legkedveltebb, legfrekventáltabb részén, a strand...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219900

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 42 nm

ár: 220.000 Ft

Balatonfüreden a sétánytól, s a strandtól is perc sétára kiadó...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 215210

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 48 nm

ár: 250.000 Ft

BALATONFÜREDEN  PANORÁMÁS TERASSZAL RENDELKEZŐ LAKÁS KIADÓ! Hosszú...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 215440

kiadó családi ház

hely: Szigliget

méret: 87 nm

ár: 250.000 Ft

ÖSSZKOMFORTOS CSALÁDI HÁZ KIADÓ HOSSZÚTÁVRA! SZIGLIGETEN PÁR...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 218782

eladó nyaraló

hely: Balatonakali

méret: 108 nm

ár: 250.000 Ft

KÖZVETLEN VÍZPARTI LAKÁSOK ELADÓK SAJÁT HASZNÁLATÚ KERTRÉSSZEL!  BALATONAKALIBAN...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 217950

kiadó iroda

hely: Veszprém

méret: 90 nm

ár: 275.000 Ft + áfa

Veszprém központjában, a Budapesti út legforgalmasabb részén, kiváló...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 140140

kiadó üzleti ingatlan

hely: Csopak

méret: 80 nm

ár: 295.000 Ft + áfa

BISTRO ÉPÜLET CSOPAKON KIADÓ! A település legfrekventáltabb...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 189170

kiadó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 75 nm

ár: 300.000 Ft

BALATONFÜRED EGYIK LEGSZEBB PANORÁMÁS BELTERÜLETÉN KIADÓ EGY...

Az ingatlan adatlapja

BF / 217960

kiadó iroda

hely: Veszprém

méret: 110 nm

ár: 300.000 Ft + áfa

Veszprém központjában, a Budapesti út legforgalmasabb részén, kiváló...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 162070

kiadó nyaraló

hely: Balatonalmádi-Káptalanfüred

méret: 80 nm

ár: 330.000 Ft

Balatonalmádiban nyaraló kiadó! Balatonalmádiban a káptalanfüredi...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 194280

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 52 nm

ár: 350.000 Ft

BALATONFÜREDEN A PARTTÓL 6 LÉPÉSRE KIADÓ EGY MEDENCÉS TÁRSASHÁZBAN...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 217990

kiadó üzleti ingatlan

hely: Veszprém

méret: 234 nm

ár: 450.000 Ft + áfa

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN A KOSSUTH UTCA 6. SZ. ALATTI ÜZLETHÁZ...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 217991

kiadó iroda

hely: Veszprém

méret: 234 nm

ár: 450.000 Ft + áfa

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN A KOSSUTH UTCA 6. SZ. ALATTI ÜZLETHÁZ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 209700

kiadó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 75 nm

ár: 490.000 Ft

Balatonalmádiban gyönyörű új építésű, panorámás ház kiadó hosszú...

Az ingatlan adatlapja

BF / 216100

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 72 nm

ár: 490.000 Ft

BALATONFÜREDEN FERGETEGES HELYEN STRANDTÓL, SÉTÁNYTÓL 2 PERCRE A VILLA...

Az ingatlan adatlapja

teljes bútorzattal

BF / 74880

kiadó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 70 nm

ár: 500.000 Ft

Balatonfüreden mesébe illő környezetben az erdő mellett kiadó egy nagyon...

Az ingatlan adatlapja

BF / 190990

kiadó üzleti ingatlan

hely: Dombóvár

méret: 550 nm

ár: 500.000 Ft + áfa

DOMBÓVÁR BELTRÜLETÉN, IPARI-KERESKEDELMI ÖVEZETBEN, FREKVENTÁLT...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 203080

kiadó üzleti ingatlan

hely: Veszprém

méret: 105 nm

ár: 500.000 Ft + áfa

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN MOST FELÉPÜLT EXKLUZÍV IRODAHÁZBAN KÍNÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 203081

kiadó iroda

hely: Veszprém

méret: 105 nm

ár: 500.000 Ft + áfa

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN MOST FELÉPÜLT EXKLUZÍV IRODAHÁZBAN KÍNÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

teraszos

BF / 212910

kiadó üzleti ingatlan

hely: Veszprém

méret: 70 nm

ár: 520.000 Ft

VESZPRÉM SZÍVÉBEN, A KIRÁLYNŐK VÁROSÁNAK LEGFREKVENTÁLTABB...

Az ingatlan adatlapja

BF / 124630

kiadó üzleti ingatlan

hely: Veszprém

méret: 300 nm

ár: 540.000 Ft + áfa

VESZPRÉMBEN KIADÓ ÜZEMCSARNOK REMEK ÁRON! Az ingatlan jól megközelíthető...

Az ingatlan adatlapja

BF / 196820

kiadó üzleti ingatlan

hely: Csopak

méret: 300 nm

ár: 650.000 Ft + áfa

CSOPAKON  TÖRTÉNELMI,STILUSOS,  NAGY MULTÚ VENDÉGLÁTÓ ÜZLET KIADÓ! Az...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 165940

kiadó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 180 nm

ár: 850.000 Ft

BALATONFÜRED FERGETEGES LOKÁCIÓJÁBAN, A 71-ES ÚT ALATTI RÉSZEN,...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 170330

kiadó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 65 nm

ár: 1.300.000 Ft

LUXUS TÁRSASHÁZ BALATONFÜRED KÖZVETLEN VÍZPARTJÁNÖrök...

Az ingatlan adatlapja

árcsökkenés

BF / 192160

eladó telek

hely: Halimba

méret: 2221 nm

ár: 3.800.000 Ft

NAGY MÉRETŰ ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ HALIMBÁN! Veszprém...

Az ingatlan adatlapja

teraszos

BF / 218220

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 140 nm

ár: 5.800.000 Ft + áfa

Balatonfüreden, prémium étterem kiadó! Ha Balatonfüred, akkor...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 202520

kiadó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 100 nm

ár: 8.800.000 Ft + áfa

Balatonfüreden vizparti vendéglátó üzlet kiadó! Fantasztikus...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 203240

eladó telek

hely: Dörgicse

méret: 7350 nm

ár: 9.900.000 Ft

DÖRGICSÉN , PANORÁMÁS TELEK ELADÓ. Megközelitése : jól járható...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 209920

eladó garázs

hely: Balatonfüred

méret: 13 nm

ár: 9.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN A 71-ES ÚT ALATT A CARINA RESIDENCE TÁRSASHÁZBAN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 191570

eladó tanya/mg.terület

hely: Balatonszőlős

méret: 46325 nm

ár: 12.500.000 Ft

BALATONSZŐLŐSŐN A GELLA NYUGATILANKÁJÁN ERDŐ TERÜLET ELADÓ, MELYNEK...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 202880

eladó tanya/mg.terület

hely: Balatonszőlős

méret: 44000 nm

ár: 13.400.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN SZÁNTÓ MŰVELÉSŰ  TERÜLET ELADÓ!  Terület...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211340

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 2498 nm

ár: 15.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN A BOCSÁR-DŰLŐBEN PANORÁMÁS TELEK ELADÓ! Telek...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 187360

eladó telek

hely: Balatonakali

méret: 892 nm

ár: 15.900.000 Ft

Balatonakaliban 50m-re a vízparttól és csónakkikötőtől eladó...

Az ingatlan adatlapja

BF / 203040

eladó telek

hely: Balatonszőlős

méret: 4100 nm

ár: 16.100.000 Ft

BALATONSZŐLŐS EGYEDI HANGULATÚ DŰLŐJÉBEN KÜLTERÜLETI TELEK ELADÓ! Telek...

Az ingatlan adatlapja

BF / 206150

eladó telek

hely: Uzsa

méret: 7500 nm

ár: 16.490.000 Ft

Tapolca közelében, Uzsabánya-alsó településrészen eladó egy...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 194540

eladó nyaraló

hely: Balatonszőlős

méret: 40 nm

ár: 19.990.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN PANORÁMÁS,  INGATLAN ELADÓ! A kiváló adottságokkal...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 210270

eladó telek

hely: Balatonszőlős

méret: 3200 nm

ár: 20.500.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN  TELEK , ÉPÜLETTEL ELADÓ, KÜLÖNÖSEN BORÁSZOK FIGYELMÉBE...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 193140

eladó telek

hely: Balatonszőlős

méret: 4000 nm

ár: 20.990.000 Ft

A BALATONFELVIDÉK BÁJOS ÉS NÉPSZERŰ TELEPÜLÉSÉN, BALATONSZŐLŐSÖN...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 218410

eladó telek

hely: Balatonkenese

méret: 0 nm

ár: 22.900.000 Ft

Balatonkenesén belterületi telek eladó!Balatonkenese Papkeszi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211210

eladó nyaraló

hely: Balatonszőlős

méret: 60 nm

ár: 27.000.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN HÉTVÉGI HÁZ , PRÉSHÁZ PINCÉVEL ELADÓ! Telek...

Az ingatlan adatlapja

BF / 195350

eladó telek

hely: Balatonszőlős

méret: 1990 nm

ár: 29.900.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN , A BALATON-FELVIDÉK  HANGULATOS TELEPÜLÉSÉN EGYEDÜLÁLLÓ...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 217820

eladó telek

hely: Pécsely

méret: 1424 nm

ár: 34.700.000 Ft

PÉCSELYEN,  a Balaton-felvidék bájos településén épitési telek eladó! Pécsely...

Az ingatlan adatlapja

BF / 206830

eladó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 27 nm

ár: 38.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN PARTKÖZELI STUDIÓ APPARTMAN ELADÓ! Ritkán kerül...

Az ingatlan adatlapja

BF / 192860

eladó telek

hely: Balatonszőlős

méret: 1300 nm

ár: 39.900.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN ÉPITÉSI TELEK ELADÓ! Könnyű megközelithetőség,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 197320

eladó telek

hely: Balatonszőlős

méret: 1300 nm

ár: 39.900.000 Ft

BALATONSZŐLŐSŐN KEDVEZŐ ÁRON ÉPITÉSI TELEK ELADÓ! -kellemes...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 204200

eladó telek

hely: Dörgicse

méret: 3000 nm

ár: 39.990.000 Ft

DÖRGICSE HALOM-HEGYEN PANORÁMÁS TELEK ELADÓ! Megközelitése:jól...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 213480

eladó telek

hely: Aszófő

méret: 650 nm

ár: 45.000.000 Ft

Balatonfüredtől 3 percre, Aszófőn eladó belterületi panorámás...

Az ingatlan adatlapja

BF / 218090

eladó telek

hely: Balatonkenese

méret: 788 nm

ár: 49.000.000 Ft

BALATONKENESE ÜDÜLŐ ÖVEZETÉBEN, A 71.SZ. FŐ ÚT ALATT, SÉTA...

Az ingatlan adatlapja

BF / 200890

eladó telek

hely: Balatonalmádi

méret: 530 nm

ár: 49.900.000 Ft

BALATONALMÁDIBAN, A SZÉCHENYI ISTVÁN U. 9 SZÁM ALATT, egy családi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 205340

eladó nyaraló

hely: Balatonszőlős

méret: 55 nm

ár: 49.900.000 Ft

BALATONSZŐLŐSÖN  PANORÁMÁS HÉTVÉGI HÁZ ELADÓ! Telek: 4000nm Épület:55nm...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 183870

eladó lakás

hely: Balatonkenese

méret: 32 nm

ár: 50.000.000 Ft

BALATONKENESÉN VÍZ ÉS STRANDKÖZELI HÁZ ELADÓ!

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 183871

eladó nyaraló

hely: Balatonkenese

méret: 32 nm

ár: 50.000.000 Ft

BALATONKENESÉN VÍZ ÉS STRANDKÖZELI HÁZ ELADÓ!

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 183872

eladó iroda

hely: Balatonkenese

méret: 32 nm

ár: 50.000.000 Ft

BALATONKENESÉN VÍZ ÉS STRANDKÖZELI HÁZ ELADÓ!

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 182851

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 23 nm

ár: 53.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN A 71-ES ÚT ALATT A SÉTÁNY MELLETT A HORVÁTH HÁZBAN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219530

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 72 nm

ár: 54.900.000 Ft

BALATONFÜRED GYÖNYÖRŰ PANORÁMÁS RÉSZÉN, ASZÓFŐ IRÁNYÁBA...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 182850

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 23 nm

ár: 55.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN A 71-ES ÚT ALATT A SÉTÁNY MELLETT A HORVÁTH HÁZBAN...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 219330

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 30 nm

ár: 57.900.000 Ft

Balatonfüred nyugodtabb zöldövezeti részén, ugyanakkor közel...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 213400

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 5851 nm

ár: 58.000.000 Ft

BALATON ÉS TIHANYI-FÉLSZIGET PANORÁMÁS!BALATONFÜREDEN ELADÓ EGY...

Az ingatlan adatlapja

BF / 191650

eladó telek

hely: Dörgicse

méret: 2040 nm

ár: 59.900.000 Ft

KISDÖRGICSÉN,  BALATON-FELVIDÉK CSENDES, BÁJOS ÉKKÖVÉN KINÁLJUK...

Az ingatlan adatlapja

teraszos

BF / 213280

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 74 nm

ár: 62.900.000 Ft

Balatonfüreden zöldövezetben , teraszos lakás eladó! Remek lokációban...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 217250

eladó iroda

hely: Balatonfüred

méret: 40 nm

ár: 64.000.000 Ft + áfa

Balatonfüreden új épitésű irodák, üzlethelységek frekventált helyen...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 217251

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 40 nm

ár: 64.000.000 Ft + áfa

Balatonfüreden új épitésű irodák, üzlethelységek frekventált helyen...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 210142

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 70 nm

ár: 64.900.000 Ft

Balatonalmádi panorámás részén belterület határán, eladó egy igazi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 210140

eladó nyaraló

hely: Balatonalmádi

méret: 70 nm

ár: 64.900.000 Ft

Balatonalmádi panorámás részén belterület határán, eladó egy igazi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 210141

eladó telek

hely: Balatonalmádi

méret: 70 nm

ár: 64.900.000 Ft

Balatonalmádi panorámás részén belterület határán, eladó egy igazi...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 202521

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 100 nm

ár: 65.000.000 Ft + áfa

Balatonfüreden vizparti vendéglátó üzlet kiadó! Fantasztikus...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 220240

eladó lakás

hely: Veszprém

méret: 48 nm

ár: 69.571.000 Ft

VESZPRÉM ÚJ ÉPÍTÉSŰ LUXUS LAKÓPARKJÁBAN, HATALMAS ŐSFÁS...

Az ingatlan adatlapja

BF / 216690

eladó telek

hely: Csopak

méret: 805 nm

ár: 69.900.000 Ft

Csopakon nagyon szép helyen eladó egy magánúttal rendelkező 805 m2-es...

Az ingatlan adatlapja

BF / 217040

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 42 nm

ár: 69.900.000 Ft

BALATONFÜREDTŐL PÁR PERC TÁVOLSÁGRA ASZÓFŐN PANORÁMÁS, MEDENCÉS,...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 219800

eladó lakás

hely: Szentkirályszabadja

méret: 72.6 nm

ár: 69.900.000 Ft

ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK REMEK ÁRON! KÜLÖNLEGES AJÁNLAT!A...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214620

eladó lakás

hely: Aszófő

méret: 44 nm

ár: 72.500.000 Ft

BALATONFÜREDTŐL PÁR PERC TÁVOLSÁGRA ASZÓFŐN PANORÁMÁS, MEDENCÉS,...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 197500

eladó lakás

hely: Csopak

méret: 78 nm

ár: 73.900.000 Ft

BALATONI PANORÁMÁS ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁS ELADÓ CSOPAK BALATONFÜRED ARÁCSI...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 219760

eladó lakás

hely: Szentkirályszabadja

méret: 72 nm

ár: 73.900.000 Ft

ÚJ ÉPÍTÉSŰ KERTKAPCSOLATOS LAKÁSOK REMEK ÁRON! KÜLÖNLEGES...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 189430

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 2192 nm

ár: 74.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN , KÖZEL A VÁROSHOZ PANORÁMÁS, KÜLTERÜLETI TELEK ELADÓ. Telek...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 189431

eladó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 2192 nm

ár: 74.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN , KÖZEL A VÁROSHOZ PANORÁMÁS, KÜLTERÜLETI TELEK ELADÓ. Telek...

Az ingatlan adatlapja

BF / 216960

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 38.37 nm

ár: 74.900.000 Ft

A BALATONFÜREDI PATINÁS HORVÁTH HÁZBAN ELADÓVÁ VÁLT EGY BELSŐ...

Az ingatlan adatlapja

BF / 214500

eladó lakás

hely: Tihany

méret: 55 nm

ár: 75.000.000 Ft

ÁRON ALUL!!! HA SZERETNE EGY TIHANYI, VÍZPARTI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214660

eladó lakás

hely: Aszófő

méret: 46 nm

ár: 75.100.000 Ft

BALATONFÜREDTŐL PÁR PERC TÁVOLSÁGRA ASZÓFŐN PANORÁMÁS, MEDENCÉS,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 218730

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 39 nm

ár: 75.900.000 Ft

SZINTE HIHETETLEN, DE IGEN MÉG LÉTEZŐ KATEGÓRIA; IGAZ NAGYON...

Az ingatlan adatlapja

BF / 220260

eladó iroda

hely: Veszprém

méret: 99 nm

ár: 77.000.000 Ft

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN, KÖZEL A KÖZPONTHOZ, A RADNÓTI TÉREN...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 193840

eladó nyaraló

hely: Alsóörs

méret: 48 nm

ár: 78.000.000 Ft

ALSÓÖRSÖN STRANDKÖZELI MINDENNEL FELSZERELT TELJESKÖRŰEN FELÚJÍTOTT...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 216620

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 4182 nm

ár: 78.000.000 Ft

Balatonfüreden eladásra kínálunk egy 4182 m2-es  külterületi  szántót,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214790

eladó telek

hely: Alsóörs

méret: 4739 nm

ár: 82.900.000 Ft

Alsóörsön csodaszép panorámás külterületi telek eladó az erdő mellett! A...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 186580

eladó nyaraló

hely: Balatonalmádi

méret: 80 nm

ár: 84.900.000 Ft

BALATONALMÁDIBAN AZ ÖREGHEGYEN A HUSZÁR UTCÁBAN ELADÓ EGY PANORÁMÁS...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 175890

eladó telek

hely: Balatonakali

méret: 3000 nm

ár: 85.000.000 Ft

IGAZI RITKASÁG!KÖZVETLEN VÍZPARTI TELEK ELADÓ SORBA KERÜLT!  A...

Az ingatlan adatlapja

BF / 206700

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 807 nm

ár: 85.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN LAKÓÖVEZETI ÉPITÉSI TELEK ELADÓ! Lokációja:Balatonfüreden, ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211820

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 58 nm

ár: 85.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN KÖZPONTI ELHELYEZKEDÉSŰ NAGYON KELLEMES, VILÁGOS,...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 216220

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 41.09 nm

ár: 85.500.000 Ft

Balatonfüreden modern luxus lakóparkban új épitésű lakások eladók! Most...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 201240

eladó lakás

hely: Balatonalmádi

méret: 70 nm

ár: 86.500.000 Ft

BALATONALMÁDI CSODÁLATOS KÁPTALANFÜREDI RÉSZÉN RÖVID SÉTÁRA...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 214640

eladó lakás

hely: Aszófő

méret: 61 nm

ár: 88.400.000 Ft

BALATONFÜREDTŐL PÁR PERC TÁVOLSÁGRA ASZÓFŐN PANORÁMÁS, MEDENCÉS,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 215250

eladó nyaraló

hely: Csopak

méret: 75 nm

ár: 89.000.000 Ft

BALATONFÜRED és CSOPAK határán panorámás hétvégi ház eladó! Aszfaltos...

Az ingatlan adatlapja

BF / 196740

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 100 nm

ár: 89.000.000 Ft

Balatonfüred központjában közel a parthoz, sétányhoz eladó...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 196540

eladó telek

hely: Balatonalmádi

méret: 752 nm

ár: 89.900.000 Ft

BALATONALMÁDIBAN AZ ÖREGHEGYEN A HUSZÁR UTCÁBAN ELADÓ EGY PANORÁMÁS...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 212830

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 70 nm

ár: 89.900.000 Ft

IGAZI RITKASÁG! BALATONALMÁDIBAN VÍZPARTI INGATLAN VÁLT ELADÓVÁ!

Az ingatlan adatlapja

BF / 198650

eladó családi ház

hely: Badacsonytomaj

méret: 150 nm

ár: 90.000.000 Ft

Badacsonytomaj központi részén családi ház eladó! Kedvelt utcában...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 216040

eladó lakás

hely: Balatonalmádi-Káptalanfüred

méret: 49 nm

ár: 93.840.000 Ft

Exkluzív, új építésű társasházi lakás eladó Balatonalmádiban! Balatonalmádi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214650

eladó lakás

hely: Aszófő

méret: 64 nm

ár: 94.000.000 Ft

BALATONFÜREDTŐL PÁR PERC TÁVOLSÁGRA ASZÓFŐN PANORÁMÁS, MEDENCÉS,...

Az ingatlan adatlapja

árcsökkenés

BF / 209430

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 840 nm

ár: 94.900.000 Ft

ÚJ PARCELLÁZÁSÚ, BELTERÜLETI ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÓK REMEK...

Az ingatlan adatlapja

árcsökkenés

BF / 218030

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 75 nm

ár: 94.900.000 Ft

BALATONALMÁDI KÖZPONT KÖZELI, FELÚJÍTOTT CSALÁDI HÁZAT KÍNÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

teljes bútorzattal

BF / 218000

eladó lakás

hely: Balatonfűzfő

méret: 100 nm

ár: 96.000.000 Ft

Eladó egy igényes, modern lakás Balatonnál – nagy terasszal, saját...

Az ingatlan adatlapja

teljes bútorzattal

BF / 218001

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfűzfő

méret: 100 nm

ár: 96.000.000 Ft

Eladó egy igényes, modern lakás Balatonnál – nagy terasszal, saját...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 216110

eladó lakás

hely: Balatonalmádi-Káptalanfüred

méret: 52 nm

ár: 97.600.000 Ft

Exkluzív, új építésű társasházi lakás eladó Balatonalmádiban! Balatonalmádi...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 140120

eladó üzleti ingatlan

hely: Csopak

méret: 80 nm

ár: 98.000.000 Ft

Eladó CSOPAK legfrekventáltabb részén,pár percnyi sétára a Balatontól...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219700

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 1100 nm

ár: 98.800.000 Ft

GYÖNYÖRŰ BALATONI ÉS TIHANY ÖRÖK PANORÁMÁS ÉPÍTÉSI TELEK...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 203350

eladó telek

hely: Lovas

méret: 3827 nm

ár: 99.000.000 Ft

ELADÓ LOVASON EGY EXTRA PANORÁMÁS GYÖNYÖRŰSZÉP TELEK GAZDASÁGI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 218190

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 1088 nm

ár: 99.000.000 Ft

PANORÁMÁS BELTERÜLETI ÉPÍTÉSI TELEK SZÉP KILÁTÁSSAL A BALATONRA...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 219840

eladó családi ház

hely: Veszprém

méret: 100 nm

ár: 99.000.000 Ft

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN, REMEK LOKÁCIÓBAN KÍNÁLUNK ELADÁSRA CSALÁDI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 218790

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 140 nm

ár: 99.900.000 Ft

BALATONFÜRED RÓZSADOMBJÁN, A TAMÁS-HEGYEN került eladó sorba...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 199470

eladó lakás

hely: Csopak

méret: 76 nm

ár: 102.000.000 Ft

CSOPAKON ÚJ ÉPÍTÉSŰ 3 LAKÁSOS TÁRSASHÁZBAN KÍNÁLUNK ELADÁSRA FÖLDSZINTI,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 210280

eladó telek

hely: Balatonalmádi

méret: 2413 nm

ár: 105.000.000 Ft

BALATONALMÁDI CSODÁLATOS PANORÁMÁS RÉSZÉN ELADÓ EGY 2413 M2-ES KÖZMŰVES...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 220220

eladó családi ház

hely: Veszprém

méret: 195 nm

ár: 105.000.000 Ft

VESZPRÉM BELVÁROSÁBAN, TÖRTÉNELMI KÖRNYEZETBEN KÍNÁLUNK ELADÁSRA...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 216080

eladó lakás

hely: Balatonalmádi-Káptalanfüred

méret: 52 nm

ár: 106.490.000 Ft

Exkluzív, új építésű társasházi lakás eladó Balatonalmádiban! Balatonalmádi...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 216070

eladó lakás

hely: Balatonalmádi-Káptalanfüred

méret: 55 nm

ár: 107.200.000 Ft

Exkluzív, új építésű társasházi lakás eladó Balatonalmádiban! Balatonalmádi...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 191320

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 800 nm

ár: 109.000.000 Ft

Balatonfüred központi kertvárosi részen eladó egy nagyon kedvező...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 213470

eladó családi ház

hely: Balatonszőlős

méret: 108 nm

ár: 109.000.000 Ft

Balatonszőlősön, remek áron új épitésű lakóházak eladók! Az...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 193990

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 11415 nm

ár: 110.000.000 Ft

BALATONFÜRED NYUGATI OLDALÁN KÍNÁLUNK 1,14 HA EGYBEFÜGGŐ KÜLTERÜLETI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 209460

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 1100 nm

ár: 113.000.000 Ft

PANORÁMÁS ÉPÍTÉSI TELEK SZÉP KILÁTÁSSAL A VÍZRE ÉS A TIHANYI...

Az ingatlan adatlapja

BF / 189540

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 140 nm

ár: 117.000.000 Ft

BALATONALMÁDIBAN ELADÓ EGY NAGYON SZÉP VILLA JELLEGŰ TORONYELEMET...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 216150

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 130 nm

ár: 119.000.000 Ft

Balatonfüred kellemes , családiházas , kertes zöldövezetében eladóvá...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 219340

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 39 nm

ár: 119.900.000 Ft

MANAPSÁG MÁR-MÁR ELCSÉPELT SZÓ, DE UGYANAKKOR AZ ÖRÖK IGAZSÁG!

Az ingatlan adatlapja

teraszos

BF / 216360

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 60.65 nm

ár: 126.980.000 Ft

Balatonfüred luxus lakóparkjában gyönyörű , új épitésű lakások...

Az ingatlan adatlapja

árcsökkenés

BF / 214390

eladó telek

hely: Csopak

méret: 891 nm

ár: 128.000.000 Ft

IGAZI KURRIÓZUM! CSOPAKON A 71.SZ. FŐ ÚT ALATT, CSENDES UTCÁBAN,...

Az ingatlan adatlapja

két generációs

BF / 218510

eladó családi ház

hely: Balatonszőlős

méret: 110 nm

ár: 128.000.000 Ft

Balatonszőlősön vállalkozásra is alkalmas lakóház eladó! telek:766...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 213840

eladó nyaraló

hely: Tihany

méret: 38 nm

ár: 129.000.000 Ft

A mediterrán hangulatú Tihany-félszigeten ,vizpart közeli iker ház eladó! Levendula...

Az ingatlan adatlapja

teraszos

BF / 212900

eladó üzleti ingatlan

hely: Veszprém

méret: 610 nm

ár: 129.500.000 Ft

BELVÁROSI CSODÁLATOS 2 SZINTES ÜZLET 3 KÜLÖN BEJÁRATTAL ALKALMI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 212860

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 88 nm

ár: 130.000.000 Ft

BALATONFÜRED LEGSZEBB PANORÁMÁJÚ RÉSZÉN, A MELEGHEGYEN KÍNÁLUNK ELADÁSRA...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 201720

eladó családi ház

hely: Csopak

méret: 100 nm

ár: 135.000.000 Ft

ÚJ ÉPÍTÉSŰ, BALATONI PANORÁMÁVAL ÉS SAJÁT HASZNÁLATÚ SZEPARÁLT...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 201721

eladó lakás

hely: Csopak

méret: 100 nm

ár: 135.000.000 Ft

ÚJ ÉPÍTÉSŰ, BALATONI PANORÁMÁVAL ÉS SAJÁT HASZNÁLATÚ SZEPARÁLT...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 217850

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 115.4 nm

ár: 135.000.000 Ft

2 DB PANORÁMÁS PENTHOUSE JELLEGŰ LAKÁS MÁJUS 31-ig AKCIÓBAN! 135 MFt/lakás! BALATONFÜRED...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 199610

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 78 nm

ár: 137.000.000 Ft

BALATONFÜRED SZÉPSÉGÉT NEHÉZ FOKOZNI, DE EZZEL A VILLAPARKKAL...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 209380

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 95 nm

ár: 138.900.000 Ft

Igazi családi fészek Balatonfüred felső városrészében, közel...

Az ingatlan adatlapja

BF / 172840

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 150 nm

ár: 139.000.000 Ft

Balatonfüred Arácsi részén az Itató közben eladó egy nagyon hangulatos...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 216480

eladó családi ház

hely: Balatonakali

méret: 120 nm

ár: 139.000.000 Ft

HIHETETLENÜL KEZVEZŐ ÁRON!KÖZVETLEN VÍZPARTTÓL PÁR MÉTERRE...

Az ingatlan adatlapja

árcsökkenés

BF / 198470

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 126 nm

ár: 139.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN IGAZI KURIÓZUM EGY IMPOZÁNS, VILLAÉPÜLET, S HOZZÁ...

Az ingatlan adatlapja

árcsökkenés

BF / 198471

eladó kastély/villa

hely: Balatonfüred

méret: 126 nm

ár: 139.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN IGAZI KURIÓZUM EGY IMPOZÁNS, VILLAÉPÜLET, S HOZZÁ...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 200010

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 83 nm

ár: 139.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN, ÚJ ÉPITÉSŰ PART KÖZELI LAKÓPARKBAN LAKÁSOK ELADÓK! Panoráma...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 217320

eladó családi ház

hely: Aszófő

méret: 100 nm

ár: 139.900.000 Ft

  BALATONFÜREDTŐL MINDÖSSZE 5 PERCRE KÍNÁLUNK ÚJ ÉPÍTÉSŰ,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 210370

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 83 nm

ár: 141.000.000 Ft

BALATONFÜRED LEGÚJABB, MOST ÉPÜLŐ, PARTKÖZELI LUXUS LAKÓPARKJÁBAN...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 218380

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 74.3 nm

ár: 141.900.000 Ft

Balatonfüred új luxus lakóparkjában!Magas minőségben, tökéletes...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 216140

eladó lakás

hely: Balatonalmádi-Káptalanfüred

méret: 67 nm

ár: 143.000.000 Ft

Exkluzív, új építésű társasházi lakás eladó Balatonalmádiban! Balatonalmádi...

Az ingatlan adatlapja

BF / 195180

eladó családi ház

hely: Zánka

méret: 180 nm

ár: 149.000.000 Ft

Az ingatlan adatlapja

BF / 201380

eladó telek

hely: Balatonkenese

méret: 2251 nm

ár: 149.000.000 Ft

Balatonkenese központjához közel, csendes helyen kínálunk eladásra...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 207720

eladó családi ház

hely: Balatonszepezd

méret: 114 nm

ár: 149.000.000 Ft

ÚJ ÉPÍTÉSŰ, 3 HÁLÓSZOBÁS, 1 SZNTES LAKÓHÁZ ELADÓ GYÖNYÖRŰ...

Az ingatlan adatlapja

két generációs

BF / 215830

eladó családi ház

hely: Balatonszőlős

méret: 200 nm

ár: 149.000.000 Ft

Balatonszőlősön felújitott kétgenerációs lakóház eladó! A...

Az ingatlan adatlapja

két generációs

BF / 219070

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 200 nm

ár: 149.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN zöldövezeti lakóház eladó. Nagyon kellemes környezet,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 218800

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 58.76 nm

ár: 149.500.890 Ft

BALATONFÜREDEN PÁR MÉTERRE A PARTTÓL A BALATON VÍZÉTŐL ELADÓ...

Az ingatlan adatlapja

két generációs

BF / 196970

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 140 nm

ár: 149.900.000 Ft

KITŰNŐ VÉTEL!BALATONFÜREDEN AZ IDILLI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 189550

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 1100 nm

ár: 150.000.000 Ft

FANTASZTIKUS LEHETŐSÉG BÁRKINEK! BALATONFÜREDEN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 212610

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 1225 nm

ár: 150.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN , A VÁROS FELETT, PANORÁMÁS TELEK ELADÓ! TELEK...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 196670

eladó családi ház

hely: Csopak

méret: 145 nm

ár: 152.000.000 Ft

BALATONI PANORÁMÁS ÚJ ÉPÍTÉSŰ CSALÁDI HÁZ ELADÓ CSOPAK BALATONFÜRED...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 216350

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 74.48 nm

ár: 152.250.000 Ft

Balatonfüred új luxus lakóparkjában igényes lakások eladók! A...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 203370

eladó családi ház

hely: Vonyarcvashegy

méret: 135 nm

ár: 155.000.000 Ft

Balatontól 10 perc sétatávolságra a csodálatos Vonyarcvashegyen...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 217420

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 74.3 nm

ár: 158.000.000 Ft

Balatonfüreden földszinti, kertkapcsolatos lakás, új épitésű luxus...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 217680

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 128 nm

ár: 159.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN REMEK LOKÁCIÓBAN IKERHÁZ ELADÓ. Központi elhelyezkedés,...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 218990

eladó családi ház

hely: Felsőörs

méret: 150 nm

ár: 164.900.000 Ft

Felsőörsön eladó egy otthonos , igényes lakóház! Telek:666nm Épület:150nm Az...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 191510

eladó családi ház

hely: Tihany

méret: 90 nm

ár: 165.000.000 Ft

ELADÓ HÁZ, TELEK, BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉG TIHANYBAN NAGYON KEDVEZŐ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 191520

eladó telek

hely: Tihany

méret: 1023 nm

ár: 165.000.000 Ft

ELADÓ HÁZ, TELEK, BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉG TIHANYBAN NAGYON KEDVEZŐ...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 199630

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 84.4 nm

ár: 169.000.000 Ft

Gyönyörű villa lakóparkban új épitésű lakások eladók Balatonfüreden. Az...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 210340

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 85 nm

ár: 169.000.000 Ft

BALATONFÜRED LEGÚJABB, MOST ÉPÜLŐ, PARTKÖZELI LUXUS LAKÓPARKJÁBAN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 212720

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 180.000.000 Ft

BALATONI PANORÁMÁS ÓRIÁSI TELKET KÍNÁLUNK ELADÁSRA ÉRVÉNYES...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 212721

eladó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 180.000.000 Ft

BALATONI PANORÁMÁS ÓRIÁSI TELKET KÍNÁLUNK ELADÁSRA ÉRVÉNYES...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 212722

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 180.000.000 Ft

BALATONI PANORÁMÁS ÓRIÁSI TELKET KÍNÁLUNK ELADÁSRA ÉRVÉNYES...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 212270

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 131 nm

ár: 184.990.000 Ft

BALATONI PANORÁMÁS GYÖNYÖRŰ LAKÁS ELADÓ! -központi elhelyezkedés,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 218970

eladó nyaraló

hely: Tihany

méret: 90 nm

ár: 189.000.000 Ft

TIHANY SZÍVÉBEN, A KOPASZHEGYEN KÍNÁLUNK ELADÁSRA NAGY MÉRETŰ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219580

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 200 nm

ár: 190.000.000 Ft

FULL-FULL PANORÁMA! AZ EGÉSZ BALATON A LÁBUNK ALATT! A TÖKÉLETES...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219581

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 200 nm

ár: 190.000.000 Ft

FULL-FULL PANORÁMA! AZ EGÉSZ BALATON A LÁBUNK ALATT! A TÖKÉLETES...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 199530

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 106 nm

ár: 194.000.000 Ft

BALATONFÜRED SZÉPSÉGÉT NEHÉZ FOKOZNI, DE EZZEL A VILLAPARKKAL...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219100

eladó családi ház

hely: Lovas

méret: 200 nm

ár: 195.000.000 Ft

Eladó panorámás családi ház / panzió  Lovason, a Balaton északi partján! Lovas...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 218750

eladó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 199.000.000 Ft

MESÉBE ILLŐ IDILLI HANGULAT; KÉPZELETET IS FELÜLMÚLÓ 220 FOKOS...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 205680

eladó telek

hely: Balatonakali

méret: 8336 nm

ár: 199.000.000 Ft

IGAZI RITKASÁG!KÖZVETLEN VÍZPARTI TELEK ELADÓ SORBA KERÜLT!

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 215380

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 152 nm

ár: 199.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN A GYÖRGY-HEGY LÁBÁNÁL PANORÁMÁS ÚJ ÉPÍTÉSŰ,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 215630

eladó családi ház

hely: Lovas

méret: 95 nm

ár: 199.000.000 Ft

LOVASON ELADÓ CSODÁS, PANORÁMÁS MEDENCÉS CSALÁDI HÁZ HATALMAS...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 200930

eladó családi ház

hely: Balatonkenese

méret: 185 nm

ár: 199.900.000 Ft

Balatonkenesén csendes helyen, nyugodt környezetben, igazi örökpanorámás...

Az ingatlan adatlapja

két generációs

BF / 213450

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 110 nm

ár: 199.900.000 Ft

Egyedi és különleges ajánlat Balatonfüreden, partközeli szép ingatlan...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 214320

eladó családi ház

hely: Alsóörs

méret: 280 nm

ár: 199.900.000 Ft

Alsóörsön , pár lépésre a vizparttól panorámás ház eladó! Itt...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 214321

eladó üzleti ingatlan

hely: Alsóörs

méret: 280 nm

ár: 199.900.000 Ft

Alsóörsön , pár lépésre a vizparttól panorámás ház eladó! Itt...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219550

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 104 nm

ár: 199.900.000 Ft

BALATONFÜREDEN ELADÓ EGY ÖRÖK PANORÁMÁS IKERHÁZ ÁLOMSZÉP...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 216370

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 233 nm

ár: 200.000.000 Ft

Befektetők álma eladó! 4 DB LAKÁS 200 MFT-ÉRT, MIND HOSSZÚTÁVÚ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214630

eladó lakás

hely: Aszófő

méret: 84 nm

ár: 209.000.000 Ft

BALATONFÜREDTŐL PÁR PERC TÁVOLSÁGRA ASZÓFŐN PANORÁMÁS, MEDENCÉS,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 219300

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 78 nm

ár: 210.000.000 Ft

IGAZI RITKASÁG A PIACON! BALATONFÜREDEN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219590

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 84.21 nm

ár: 210.788.100 Ft

BALATONFÜREDEN PÁR MÉTERRE A PARTTÓL A BALATON VÍZÉTŐL ELADÓ...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 216990

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 81.63 nm

ár: 214.900.000 Ft

RENDKÍVÜL RITKÁN ADODÓ LEHETŐSÉG! A...

Az ingatlan adatlapja

BF / 216420

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 200 nm

ár: 219.000.000 Ft

Eladó 4 lakásos ingatlan Budataván, közel a strandhoz!   Ez a...

Az ingatlan adatlapja

BF / 216421

eladó nyaraló

hely: Balatonalmádi

méret: 200 nm

ár: 219.000.000 Ft

Eladó 4 lakásos ingatlan Budataván, közel a strandhoz!   Ez a...

Az ingatlan adatlapja

BF / 216422

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonalmádi

méret: 200 nm

ár: 219.000.000 Ft

Eladó 4 lakásos ingatlan Budataván, közel a strandhoz!   Ez a...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 218130

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 430 nm

ár: 229.000.000 Ft

Balatonfüreden , központi elhelyezkedésű üzleti , ingatlan eladó! Az...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 215870

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 180 nm

ár: 229.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN PARTKÖZELI, VÍZKÖZELI PANORÁMÁS DÉLI TÁJOLÁSÚ...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 186670

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 268 nm

ár: 229.900.000 Ft

BALATONALMÁDI KEGJOBB LOKÁCIÓJÁBAN, A VÍZPARTTÓL 200 MÉTERRE KÍNÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 218610

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 139.63 nm

ár: 229.900.000 Ft

Balatonfüreden szép, letisztult, balatoni panorámás mediterrán...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 183240

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 230.000.000 Ft

LOKÁCIÓ, LOKÁCIÓ, LOKÁCIÓ! AZ ILYEN ELHELYEZKEDÉSSEL RENDELKEZŐ...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 189440

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 71 nm

ár: 230.000.000 Ft

A RITKA ALKALMAK EGYIKE! BALATONFÜREDEN A 71-ES ALATT FERGETEGES...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 207220

eladó lakás

hely: Csopak

méret: 104 nm

ár: 236.000.000 Ft

VÍZPART MELLETTI 4 SZOBÁS PANORÁMÁS GYÖNYÖRŰ LAKÁS ELADÓ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211290

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 150 nm

ár: 239.000.000 Ft

BALATONFÜRED LEGSZEBB PANORÁMÁJÁBAN GYÖNYÖRKÖDHET EBBEN AZ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 129680

eladó családi ház

hely: Csopak

méret: 280 nm

ár: 248.000.000 Ft

CSOPAKON ÖRÖK PANORÁMÁS, KÜLÖNLEGES HANGULATÚ CSALÁDIHÁZ...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 204820

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 96 nm

ár: 249.000.000 Ft

PARTKÖZELI 4 SZOBÁS MEDENCÉS LAKÁS ELADÓ BALATONFÜREDEN!

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 207030

eladó családi ház

hely: Alsóörs

méret: 220 nm

ár: 249.000.000 Ft

ALSÓÖRSÖN BALATONI ÖRÖK PANORÁMÁS, ÚJ ÉPITÉSŰ HÁZ ELADÓ! Panoráma,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 207031

eladó nyaraló

hely: Alsóörs

méret: 220 nm

ár: 249.000.000 Ft

ALSÓÖRSÖN BALATONI ÖRÖK PANORÁMÁS, ÚJ ÉPITÉSŰ HÁZ ELADÓ! Panoráma,...

Az ingatlan adatlapja

igényeseknek

BF / 58390

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 196 nm

ár: 249.000.000 Ft

BALATONALMÁDI KEDVELT KERTVÁROSI RÉSZÉN KÍNÁLUNK ELADÁSRA...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 217180

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 230 nm

ár: 249.000.000 Ft

Eladó...

Az ingatlan adatlapja

BF / 218240

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 0 nm

ár: 249.000.000 Ft

Balatonfüred kellemes zöldövezeti részén egyedi szép lakóház eladó. -telek:1267nm...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 215270

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 107 nm

ár: 250.000.000 Ft

PARTKÖZELI 4 SZOBÁS MEDENCÉS KERTKAPCSOLATOS LAKÁS ELADÓ BALATONFÜREDEN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214190

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 210 nm

ár: 250.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN GYÖNYÖRŰ PANORÁMÁS CSALÁDI HÁZ ELADÓ! Balatonfüred...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 218780

eladó lakás

hely: Balatonakali

méret: 108 nm

ár: 250.000.000 Ft

KÖZVETLEN VÍZPARTI LAKÁSOK ELADÓK SAJÁT HASZNÁLATÚ KERTRÉSSZEL!  BALATONAKALIBAN...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 218781

eladó családi ház

hely: Balatonakali

méret: 108 nm

ár: 250.000.000 Ft

KÖZVETLEN VÍZPARTI LAKÁSOK ELADÓK SAJÁT HASZNÁLATÚ KERTRÉSSZEL!  BALATONAKALIBAN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 203120

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 140 nm

ár: 259.900.000 Ft

BALATONALMÁDIBAN GYÖNYÖRŰ BALATONI PANORÁMÁS ÚJ ÉPÍTÉSŰ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 203280

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 65 nm

ár: 260.000.000 Ft

 https://my.matterport.com/show/?m=NQCVuyQQM78    A STRANDDAL,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219540

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 176 nm

ár: 260.000.000 Ft

BALATONFÜRED GYÖNYÖRŰ PANORÁMÁS RÉSZÉN, ASZÓFŐ IRÁNYÁBA ELADÓ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211260

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 150 nm

ár: 269.000.000 Ft

Balatonfüred gyönyörű panorámás részén a György-hegyen szép...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 215710

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 139 nm

ár: 269.000.000 Ft

Balatonalmádi legkedveltebb helyén, az Öreg hegyen panorámás családi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 213720

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 120 nm

ár: 270.000.000 Ft

PARTKÖZELI 3 SZOBÁS PANORÁMÁS PRÉMIUMLAKÁS LAKÁS ELADÓ BALATONFÜREDEN! Az...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 220090

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 76 nm

ár: 271.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN VÍZPART, SÉTÁNY MELLETTI PANORÁMÁS ELADÓ GYÖNYÖRŰ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 220020

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 76 nm

ár: 272.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN, a csodálatos Aranyhid sétányon panorámás terasz kapcsolatos...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 216180

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 173 nm

ár: 273.000.000 Ft

Balatonalmádiban új építésű ház eladó! Figyelmükbe ajánlom...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 208580

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 182 nm

ár: 274.000.000 Ft

BALATONFÜRED KÖZVETLENÜL A SÉTÁNYON A VÍZPART KÖZVETLEN KÖZELÉBEN...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 214910

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 111 nm

ár: 275.000.000 Ft

BALATONFÜRED A KIVÉTELES ADOTTSÁGAI ÉS SZÉPSÉGE MIATT EGYEDÜLÁLLÓ,...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 200190

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 141.5 nm

ár: 280.000.000 Ft

Panorámás új építésű ház medencével eladó Balatonfüred...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219610

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 106.29 nm

ár: 280.252.013 Ft

BALATONFÜREDEN...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 196530

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 160 nm

ár: 289.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN KÉNYELMES LAKÓHÁZ SZÉP KÖRNYEZETBEN ELADÓ! Zöldövezeti,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 189620

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 165 nm

ár: 295.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN, KIVÁLÓ LOKÁCIÓBAN ELHELYEZKEDŐ INGATLANT KINÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

BF / 189621

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 165 nm

ár: 295.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN, KIVÁLÓ LOKÁCIÓBAN ELHELYEZKEDŐ INGATLANT KINÁLUNK...

Az ingatlan adatlapja

garázzsal

BF / 196620

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 122 nm

ár: 295.000.000 Ft

IGAZI RITKASÁG BALATONFÜREDEN! ELADÓ EGY NAPPALI + 3 SZOBÁS TELJESKÖRŰEN...

Az ingatlan adatlapja

garázzsal

BF / 196621

eladó kastély/villa

hely: Balatonfüred

méret: 122 nm

ár: 295.000.000 Ft

IGAZI RITKASÁG BALATONFÜREDEN! ELADÓ EGY NAPPALI + 3 SZOBÁS TELJESKÖRŰEN...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 190270

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 280 nm

ár: 298.000.000 Ft

EZZEL A HÁZZAL BIZTOSAN MEGTALÁLTA MINDEN IGÉNYÉT KIELÉGÍTŐ...

Az ingatlan adatlapja

BF / 205250

eladó családi ház

hely: Balatonalmádi

méret: 200 nm

ár: 299.000.000 Ft

Balatonalmádi központjában igényes családi ház eladó! Balatonalmádi...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 217880

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 64.5 nm

ár: 299.000.000 Ft

ELADÓ KÖZVETLEN VÍZPARTI, PANORÁMÁS LAKÁS A HOTEL FÜRED MELLETTI...

Az ingatlan adatlapja

BF / 214240

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 180 nm

ár: 300.000.000 Ft

Balatonfüreden, partközeli ingatlan eladó, ráadásul most óriási árcsökkenéssel! Telek...

Az ingatlan adatlapja

BF / 214241

eladó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 180 nm

ár: 300.000.000 Ft

Balatonfüreden, partközeli ingatlan eladó, ráadásul most óriási árcsökkenéssel! Telek...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 199350

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 91 nm

ár: 305.000.000 Ft

A STRANDDAL, KIKÖTŐVEL, SÉTÁNNYAL SZEMBEN BALATONFÜREDEN AZ...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 142010

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 108 nm

ár: 306.000.000 Ft

https://my.matterport.com/show/?m=2oMDcpUAQox ÁLOMINGATLAN!...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 217010

eladó telek

hely: Tihany

méret: 1280 nm

ár: 349.000.000 Ft

Egy igazi kurriózumot ajánlok: belterületi, panorámás telek,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 214230

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 0 nm

ár: 350.000.000 Ft

Balatonfüreden  örök panorámás lakóház eladó! A város egyik...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 194340

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 290 nm

ár: 374.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN PANORÁMÁS HÁZ ELADÓ! Közel a központhoz , jól...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 206300

eladó családi ház

hely: Csopak

méret: 150 nm

ár: 380.000.000 Ft

A BALATON A LÁBUNK ALATT, ÖRÖK PANORÁMA A FELSŐFOKON A TELJESEN...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 154880

eladó családi ház

hely: Veszprém

méret: 386 nm

ár: 386.000.000 Ft

VESZPRÉM LEGSZEBB RÉSZÉN, CSODÁS PANORÁMÁVAL A VÁRRA, VÁROSRA...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 218760

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 69 nm

ár: 390.000.000 Ft

BALATONFÜRED KÖZVETLEN VÍZPARTJÁN PANORÁMÁS LUXUS LAKÁS ELADÓ! Örök...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219080

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 0 nm

ár: 394.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN , a partközeli utcácskák egyikében , csendes , kertes...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 218110

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 108 nm

ár: 395.000.000 Ft

Balatonfüreden örök panorámás, vizpart közeli penthouse lakás eladó! Ajánlatunk...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 203660

eladó családi ház

hely: Csopak

méret: 210 nm

ár: 398.000.000 Ft

FULL-FULL PANORÁMA! AZ EGÉSZ BALATON A LÁBUNK ALATT! A TÖKÉLETES...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 203560

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 95.6 nm

ár: 399.000.000 Ft

https://my.matterport.com/show/?m=DwVJxCprWFS&nt=1&hr=0&tagNav=0&pin=0&search=0&tourcta=0&ts=1&vr=0&wts=1 MEGISMÉTELHETETLEN,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 181220

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 540 nm

ár: 400.000.000 Ft

HA IMÁDJA A BALATONI PANORÁMÁT, BALATONFÜREDET S A LUXUST MOST...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 207390

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 150 nm

ár: 400.000.000 Ft

A BALATON A LÁBUNK ALATT, ÖRÖK PANORÁMA A FELSŐFOKON A TELJESEN...

Az ingatlan adatlapja

luxus

BF / 216530

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 175.86 nm

ár: 405.000.000 Ft

Balatonfüred új luxus lakóparkjában exkluziv lakások eladók! Kényelem...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219600

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 131.03 nm

ár: 409.317.781 Ft

BALATONFÜREDEN PÁR MÉTERRE A PARTTÓL A BALATON VÍZÉTŐL ELADÓ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 193440

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 230 nm

ár: 410.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN  PANORÁMÁS, TERMÉSZETKÖZELI INGATLAN ELADÓ! TELEK:2500nm épület...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 216670

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 157.55 nm

ár: 419.000.000 Ft

Balatonfüreden álmaim penthouse lakása,  lenyűgöző vizparti sétány...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 216671

eladó nyaraló

hely: Balatonfüred

méret: 157.55 nm

ár: 419.000.000 Ft

Balatonfüreden álmaim penthouse lakása,  lenyűgöző vizparti sétány...

Az ingatlan adatlapja

két generációs

BF / 220030

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 285 nm

ár: 422.000.000 Ft

Balatonfüred legjobb lokációjában, a 71-es út alatt eladó egy partközeli...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 178140

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 1350 nm

ár: 450.000.000 Ft

BALATONFÜREDI BEFEKTETŐK FIGYELMÉT SZERETNÉM ELSŐSORBAN FELHÍVNI! TÁRSASÁZNAK,...

Az ingatlan adatlapja

kizárólag irodánkban

BF / 182960

eladó üzleti ingatlan

hely: Fertőd

méret: 2500 nm

ár: 463.300.000 Ft

A FERTŐDI-ESZTERHÁZY KASTÉLY KÖZELÉBEN ELADÓ EGY FEJLESZTÉSI TERÜLET,...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 220110

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 300 nm

ár: 463.300.000 Ft

Balatonfüreden örök panorámás ház eladó! Itt átélheti az...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211330

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 294 nm

ár: 469.000.000 Ft

BALATONFÜRED NYUGODT ZÖLDÖVEZETI RÉSZÉN, TERMÉSZET KÖZELI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211350

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 397.95 nm

ár: 469.000.000 Ft

Balatonfüred gyönyörű panorámás részén a György-hegyen szép családi...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 213670

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 285 nm

ár: 469.000.000 Ft

BALATONFÜRED LEGSZEBB PANORÁMÁJA! ELŐTTÜNK A BALATON, A TIHANYI...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 207250

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 427 nm

ár: 498.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN ÖRÖK PANORÁMÁS LUXUS INGATLAN ELADÓ! Gyönyörű...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 199600

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 455.3 nm

ár: 519.160.500 Ft

554,9 Mft helyett még akcióban 519.160.500 Ft-ért! BALATONFÜRED...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 199730

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 455 nm

ár: 519.225.000 Ft

BALATONFÜREDEN LAKÓPARKBAN,ÚJ ÉPITÉSŰ, MODERN , PANORÁMÁS VILLA ÉPÜLET...

Az ingatlan adatlapja

BF / 207060

eladó telek

hely: Balatonfüred

méret: 2797 nm

ár: 590.000.000 Ft

BEFEKETŐK, BERUHÁZÓK FIGYELMÉBE AJÁNLOM SOK SZERETETTEL, TELEFONON,...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 213680

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 0 nm

ár: 595.000.000 Ft

Balatonfüreden a fürdőváros partközeli lokációjában új épitésű, ...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 211190

eladó lakás

hely: Balatonfüred

méret: 269 nm

ár: 599.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN ELADÓ EGY KIVÉTELES INGATLAN; VÍZPART-, SÉTÁNYKÖZELI,...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 217210

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 570 nm

ár: 600.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN EGYEDI LAKÓINGATLAN ELADÓ! telek: 1640nm Épület:br....

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 217170

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 600.000.000 Ft

Gyönyörű örök panorámás ingatlan, lakóház, igazi kuriózum! Egyszeri...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 217171

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 80 nm

ár: 600.000.000 Ft

Gyönyörű örök panorámás ingatlan, lakóház, igazi kuriózum! Egyszeri...

Az ingatlan adatlapja

kertkapcsolatos

BF / 217211

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 570 nm

ár: 600.000.000 Ft

BALATONFÜREDEN EGYEDI LAKÓINGATLAN ELADÓ! telek: 1640nm Épület:br....

Az ingatlan adatlapja

BF / 219350

eladó nyaraló

hely: Balatonakali

méret: 680 nm

ár: 649.000.000 Ft

BALATONAKALI LEGJOBB LOKÁCIÓJÁBAN, A STRANDTÓL 200 MÉTERRE,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 219351

eladó családi ház

hely: Balatonakali

méret: 680 nm

ár: 649.000.000 Ft

BALATONAKALI LEGJOBB LOKÁCIÓJÁBAN, A STRANDTÓL 200 MÉTERRE,...

Az ingatlan adatlapja

BF / 219352

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonakali

méret: 680 nm

ár: 649.000.000 Ft

BALATONAKALI LEGJOBB LOKÁCIÓJÁBAN, A STRANDTÓL 200 MÉTERRE,...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 206710

eladó kastély/villa

hely: Balatonfüred

méret: 660 nm

ár: 680.000.000 Ft

Eladó Balatonfüreden a vízpart, s a sétány közelében egy 1070...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 206711

eladó családi ház

hely: Balatonfüred

méret: 660 nm

ár: 680.000.000 Ft

Eladó Balatonfüreden a vízpart, s a sétány közelében egy 1070...

Az ingatlan adatlapja

vízparti

BF / 206712

eladó üzleti ingatlan

hely: Balatonfüred

méret: 660 nm

ár: 680.000.000 Ft

Eladó Balatonfüreden a vízpart, s a sétány közelében egy 1070...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 198240

eladó családi ház

hely: Csopak

méret: 605 nm

ár: 800.000.000 Ft

FULL-FULL PANORÁMA (még a garázs is)! AZ EGÉSZ BALATON A LÁBUNK...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 219160

eladó családi ház

hely: Tihany

méret: 336 nm

ár: 890.000.000 Ft

Tihanyban eladó egy álomszép újonnan épített, egyedülálló luxusvilla...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 206340

eladó családi ház

hely: Tihany

méret: 900 nm

ár: 950.000.000 Ft

A festői szépségű Tihanyban, szép környezetben , panzió eladó!

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 206341

eladó üzleti ingatlan

hely: Tihany

méret: 900 nm

ár: 950.000.000 Ft

A festői szépségű Tihanyban, szép környezetben , panzió eladó!

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 146620

eladó üzleti ingatlan

hely: Dörgicse

méret: 1000 nm

ár: 1.003.800.000 Ft

A Balatonfelvidék gyöngyszemén, Dörgicsén kínálunk eladásra...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 146621

eladó családi ház

hely: Dörgicse

méret: 1000 nm

ár: 1.003.800.000 Ft

A Balatonfelvidék gyöngyszemén, Dörgicsén kínálunk eladásra...

Az ingatlan adatlapja

panorámás

BF / 146622

eladó nyaraló

hely: Dörgicse

méret: 1000 nm

ár: 1.003.800.000 Ft

A Balatonfelvidék gyöngyszemén, Dörgicsén kínálunk eladásra...

Az ingatlan adatlapja

új építés

BF / 143400

eladó családi ház

hely: Dörgicse

méret: 1200 nm

ár: 1.003.800.000 Ft

A Balaton északi partján kínáljuk ezt a különleges adottságokkal rendelkező...

Az ingatlan adatlapja

5 ingatlaniroda
882 eladó ingatlan
109 kiadó ingatlan
296 új építésű ingatlan
0 akciós banki ingatlan
Energetikai tanúsítvány